GYIK

 

 

 

Ki kicsoda az építkezésen

Gyakran… azaz mindig felmerül a kérdés az építtetőknél, hogy ki kicsoda az építkezésnél. Próbálom most egyszerűen megfogalmazni, hátha sikerül úgy, hogy még én is megértem…
Röviden tehát:
• Felelős Műszaki Vezető, a kivitelező szakembere, felel az építkezés szakszerűségéért. Erre a szakemberre minden olyan építkezésen szükség van, ahol az épület szerkezetéhez (főfalak, födém, tető) hozzányúlnak.
• Műszaki Ellenőr, az építtető/megrendelő szakembere,szintén a szakszerűségért felel és ügyel a jogszerűségre is. Az építtetőt védi a hibás munkától. Csak akkor kötelező, ha az épületet több fővállalkozás építi. Azaz külön szerződik a kőművessel, áccsal, gépésszel…stb

Épület diagnosztika

Egy felújítás előtt az épületet át kell nézni statikai, gépészeti stb szempontból.

Egy öreg lerobban családi ház felújítása gyakran olyan horribilis összegbe kerül, hogy egyszerűen nem éri meg rákölteni.

A falak gyakran vizesek, az utólagos vízszigetelés a falak alá 12-16.000Ft/fm+Áfa és ezt a belső falak alatt is el kell végezni!

A gépészet és villamosság gyakorlatilag teljes cserére szorul, a nyílászárók és a burkolatok szintén.

A tetőt általában megint csak nem érdemes megmenteni, ráadásul ha az azbeszt tartalmú (palafedés), akkor még veszélyes hulladékként is kell kezelni.

Ráadásul a bontási költségek gyakran magasabbak az építésieknél, a hulladék elszállításról nem is beszélve.

Persze senkit nem szeretnék lebeszélni arról, hogy felújítson, inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy kérjen meg egy hozzáértő szakembert, hogy nézze át a házat és tegyen egy javaslatot, hogy mit érdemes az épülettel kezdeni. Pl ne ugorjunk neki a 80cm vastag vályogfalnak 5cm polisztirollal, mert azzal csak ártunk!

 

 

Mit csinál és miért érdemes Lebonyolítót megbízni?

Mióta az építőiparral foglalkozom, számtalan építkezésen jártam és gyakran találkozom a tökéletes káosszal.

Egy közös ezekben a helyszínekben:

Soha nincs egy kivitelezői csapatokat összefogó szakember, aki szervezné, irányítaná az építkezést.

Így a hibás kivitelezés garantált!

A legfontosabb lépések/kérdések, amiket nem szabad elhagyni a kivitelező kiválasztásánál:

Az építtető a legfontosabb hibát ott követi el, hogy nem készíttet árazatlan költségvetést, így az ajánlattevők olyan ajánlatot fognak tenni, amivel nem összehasonlíthatóak az ajánlatok.
Az egyikből az alapozás, a másikból a gépészet, a harmadikból burkolatok fognak hiányozni.
Sajnos itt el kell árulnom, hogy az árazatlan költségvetést bárhogy is árazzák be a jelöltek, általában az alapján még ismereteim szerint nem épült meg ingatlan! Mindig hiányozni fognak belőle tételek! Ennek köszönhetően a kivitelezőknek elküldött költségvetés és tervdokumentációk alapján különböző válaszokat fog kapni. Azok a kivitelezők, akik felhívják a figyelmet a kimaradt tételekre és azokat mellékletként beárazzák, nálam már a második körbe jutottak.
Kérjen műszaki segítséget a kiválasztáshoz. Ez lehet egy ismerős tervező egy mérnök rokon. A lényeg, hogy legyen Ön mellett egy szakember, aki átlátja a terveket, az ajánlatokat. A legjobb megoldás, ha megbíz egy Műszaki Ellenőrt. Ez a szakember az Ön megbízottjaként a későbbiekben folyamatosan ellenőrzi az építkezést, és csak az ő jóváhagyásával fizet a kivitelezőnek. Amennyiben Ön úgy ítéli meg, hogy a megálmodott otthona nem aprópénz, hanem komoly befektetés, akkor ez a plusz kiadás busásan megtérül!
Ellenőrizze le a jelölteket! Mikor alakult a cég, éves bevétele, vannak-e alkalmazottak, rendelkezik-e építőipari végzettséggel valaki a cégnél, a cégvezető hány másik cégben érdekelt? Ezek könnyen, az internet segítségével pár perces munkát követően kideríthetőek.
Kérjen garanciát! Aki minőségi munkát végez, minőségi anyagokkal dolgozik, annak 5 év teljes körű garancia nem okoz komoly kihívást. Persze aki már előre tudja, hogy egy év múlva nem lesz a cége sehol, annak sem okoz lelki törést az ígéret…
Készítsenek szerződést!!! Egy korrekt építési szerződést akár az internetről is le lehet tölteni, egy elnagyolt, hiányos szerződés is több mint a semmi. Aki ezt kihagyja, az csak a szerencsében bízhat. S a szerencse mostanában elkerüli az építőipart.

Amennyiben felkészült mérnököket bíz meg az otthona építésével, akkor a hirtelen elhatározásból lett építési vállalkozók: „éppen mi a legolcsóbb építőanyag” gondolatmenetéből adódó, későbbi minőségi reklamációk (már, ha lesz kinek) nem okoznak fájdalmas pillanatokat.

 

A lebonyolításnak a lényege, hogy a megrendelő nem egy kivitelezőt bíz meg a munkával, hanem egy mérnököt. A kivitelező hozza az embereit, az alvállalkozóit, szerzi be az építőanyagokat. Az érdeke teljesen természetesen az, hogy a legolcsóbban megépítsen és a legtöbbet elkérje. Így kerülnek be alacsony minőségű anyagok, gyenge tudású kivitelezők révén. Nem sok az esély a kiváló minőségre…

Míg a Lebonyolító fix díjért dolgozik, s mivel általában ő a Műszaki Ellenőr is, így a magas minőségben érdekelt, természetesen a megadott kereten belül. A vállalkozók itt közvetlenül a megrendelővel kötnek szerződést, így az ő számukra is biztonságosabb az üzlet, nincsenek kitéve egy fővállalkozó fizetési moráljának.

Így “megspórolható” a közbeiktatott kivitelező díja, s a beépített anyagok jó minőségűek és szakszerűen beépítettek lesznek. Nem utolsó sorban, egyes kisvállalkozók alanyi áfa mentesen dolgoznak, míg az alvállalkozókkal dolgoztató kivitelezők ezt nem tudják megtenni.

Összességében elmondható, hogy egy Lebonyolítóval a végösszeg alacsonyabb, mint nélküle, s a minőség biztosabb.

Az ár mindig megegyezés kérdése, de egy irányító mérnök, aki szinte minden nap kint van az építkezésen, nem dolgozhat ingyen…